Csíkszentmártontól 13 km-re, az Úzvölgye felé vezető, felújítás és aszfaltozás allatt lévő erdőkitermelő út mentén fekszik Csinód és tőle északra Egerszék. Közigazgatásilag mindkét szórványtelepülés Csíkszentgyörgy községhez tartozik.

 

Csinód sok esetben egymástól 150-200 m-re épült házai a sebes folyású Úz folyó és a belé siető patakok völgyeiben húzódnak meg. Népesebb patakvölgyei a következők: Őrház-patak, Katirésze-patak és Aklosbérc-patak. Ide tartozik a falumagtól délkeletre fekvő Lesőd is.

 

Az Egerszék- és a Csinód-patakok völgyeiben meghúzódó szomszédos település Alsóegerszékre és a Farkasok által lakott Felsőegerszékre tagolódik. A római katolikus vallású lakosság száma meghaladja a háromszázat.

 

Ezeknek a bánkfalvi és csíkszentgyörgyi területeken fekvő havasi telepeknek a neve a múlt századi helységnévtárakból hiányzik, ugyanis akkor még nem léteztek. Az első, állattartással foglalkozó telepesek – Tankó Péter (Gábor), Farkas János, Tankó György (Vajda) és Tankó István (Vajda) – Gyimesközéplokról az 1800-as évek végén az egerszéki részre érkeztek. Lesőd első lakosa az 1907-ben megtelepedett gyimesfelsőloki id. Fodor György volt, akit halála után a saját kertjében temettek el.

 

Nagyobb hullámokban az I. világháború után érkeztek a túlnépesedett gyimesi patakokból érkező családok. Most a legelterjedtebb családnevek a Tankó, a Fodor, a Póra és a Rusz.

 

Az 1956-os népszámlálás óta erre a szórványvidékre vonatkozó adatok összevontan az Egerszék címszó alatt találhatók, pedig Csinód a központi és a népesebb település.

A népesség száma 1966-ban volt a legtöbb (415 fő), azóta azonban folyamatosan apad.

 

Mindkét településnek fából épült templomocskája van. A Kisboldogasszonynak ajánlott egerszéki templom 1957-ben épült, az 1997-ben felszentelt csinódi templomot Szentháromság tiszteletére emelték. A híveket havonta egyszer hívja egybe a harangszó. A csíkszentgyörgyi plébános egyik hónapban Egerszéken, a következőben Csinódon tart misét.

 

Itt a havason iskolák és óvodák is működnek.

 

A lakosság fő foglalkozása a szarvasmarhatartás és az erdölés.

 

Főleg télidőben járnak a férfiak erdölni. Ilyenkor az utak szélén hosszú farakások sorakoznak, melyekért a lenti falvakból vagy eljönnek traktorral, teherautóval, vagy maga a kitermelő szállítja le saját szekerén. Jó pénzkereseti lehetőség a csetenyevágás, melyre sok esetben iskolás gyerekek is vállalkoznak. Innen a nyalábokba kötött zöld ágakat Kászonba, onnan pedig külföldre szállítják.

 

Apró szántóikon a gazdák kis mennyiségben pityókát, kertjeikben a konyhára szükséges zöldségféléket termesztenek. Itt nem használnak műtrágyát és növényvédő szereket. A gabonafélék közül csak rozsot vetnek, de azt kalászosodáskor lekaszálják és megetetik a lovakkal. Kertjeikbe sokan egresbokrokat ültettek. Az egresből és az erdőn gyűjtött málnából, szederből finom bor készül.

 

A közellátást Csinódon két, Egerszéken egy vegyes üzlet biztosítja.

 

Csinódon postahivatal működik.

 

Csinódon és Egerszéken is van művelődési ház. Ezekben évi rendszerességgel húshagyó szombatján, húsvétkor és karácsonykor szerveznek bálokat. A felvonulással egybekötött szüreti mulatság még itt a szőlőt nem termő havason is meghonosodott. A szüreti felvonuláson és a húsvéti bálon illik „csángós ruhában” megjelenni. A hagyományos gyimesi talpalávalót helybeli zenészek húzzák. Bálba nemcsak fiatalok járnak, hanem 60-70 éves emberek is önfeledten ropják a táncot.

 

A külvilágtól való elzártságnak és az életmódnak köszönhetően a lakosság sajátos hiedelemvilágot őriz. Az istállókban egy-egy rontáselhárító kis fakereszt található, de ennek ellenére előfordul, hogy a tehenek tejét különleges erejű emberek elveszik. Ilyenkor a pórul járt gazda fáradságot és pénzt nem sajnálva elmegy egy ortodox pópához, és ráolvastat a nem tejelő jószágára. Visz magával egy kis megszentelt lisztet és sót is, és szentelt gyertyát is vásárol a kuruzsló paptól. Ezt a római katolikus papok nem teszik meg, és az emberek úgy vélik, ha meg is tennék, nem lenne olyan hatásos, mint a román pópáké. A megrontott állaton a ráolvasás és a szentelmények együttesen segítenek. Táplálékába bele kell keverni a szentelt lisztet és sót, a gyertyával pedig meg kell füstölni.

 

Ez a módszer az elbeszélők szerint eredményes. Kevés olyan gazda van, aki az esetleges rontásra gondolva ilyen szentelményeket ne tartana készenlétben.

 

A lovas gazdák bosszantói az éj leple alatt tevékenykedő boszorkányok, akik az állatok haját (sörényét) és farkát kuszálják össze. Ellenük jó védekezési módszer az istálló ajtótokjának fokhagymával való bedörzsölése.

 

Csinód neves személyisége az 1999 májusában, 78 éves korában elhunyt Karácsony Gyula havasi mesemondó. Ő volt a legnagyobb tudású és legmelegebb lelkű falusi ember, akivel  székelyföldi gyűjtőútjaim során találkoztam. Jó humora, segítőkészsége saját kis közösségén belül is népszerűvé tette. Nemcsak mesélni és viccelődni tudott, hanem muzsikálni is. Róla el lehet mondani, hogy dalból volt a lelke. Ha kellett, a 18. századi hegedűjét szorította az álla alá, és a háborúban megcsonkult kezével húzta a vonót, máskor meg maga készítette gardonyán játszott. Sokfelé emlegetik azokat a lakodalmakat, amelyekben ő volt a prímás.

 

Gyula bácsi együtt élt a természettel, ismerte a csillagok járását, a korszerű műszereket használó meteorológusoknál pontosabban megjövendölte a várható időjárást, az erdőt járva elleste a vadak mozgását, és nesztelen hallgatta az énekesmadarak trillázását. Teheneinek őrzése közben, egy-egy mohás törzsű fa árnyékában üldögélve éles bicskájával tenyérnyi deszkadarabokból csodálatos állatokat faragott. Gyűjteményében volt békésen legelésző őzcsalád, párját kereső szarvas, bocsait terelő medve, lopakodó róka, zsákmányra leső hiúz, bárányt cipelő farkas és ágon játszó mókus.

 

Azok a szerencsés emberek, akik az erdőt járva szarvasagancsot találtak, őt kérték meg, hogy a fegyver nélkül szerzett trófeáikhoz készítsen fából szarvasfejet. Ő volt a falu asztalosa is. Jól felszerelt műhelyében sok férjhez menő lánynak készített időálló bútorokat.

 

Gyula bácsi barátjává fogadott. A tájba olvadó, maga épített házában laktam, mely úgy él emlékeimben, mint egy mesebeli kunyhó. Ottlétem alatt esténként, a petróleumlámpa pislákoló lángjának kifújása után, Gyula bácsi csodálatos meséi ringattak álomba. Egy ilyen mesével szeretnék rá emlékezni.

 

A három testvér

Vót eccer egy szegény ember meg egy szegény asszony. A falutól egy kicsivel távol laktak, szegénységben éltek, de jól megvótak, nem vót semmi baj, s született nekik három fiúgyermek.

A fiúgyermekeket úgy szegényesen, ahogy tudták, nevelték. Nagyobbacskák lettek, végül elértek odáig, hogy legények lettek, de akkor meghalt az apjik először, az annyik es hamarosan utána, s maradtak árván. Akkor gondolták magikban, most ők mit tudjanak csinálni? Tanakodtak egy darabig, hogy mit csináljanak, mert a vagyonka kicsi vót, hárman nem élnek meg belőle. Eltervezték, hogy elmennek, valahol szolgálatot keresnek vagy munkát keresnek, hogy ők es valahogy élhessenek.

S amint mentek, mendegéltek, eccer összetalálkoztak egy öregemberrel. Olyan öreg vót, hogy erőst öreg, tiszta fehér vót haja, szakálla, bajusza, mindene, s azt mondja:

– Hova mentek, legények?

Elmondják neki, hogy ők árván maradtak, s elmennek, hogy valahol valamit keressenek, hogy ők es élhessenek. Vagy munkát kapnak vagy szolgálatot kapnak.

No, azt mondja:

– Fogadjatok meg engem apának, s én megfogadlak tüktököt fiamnak. Én úgy bánok veletek, mint apa a fiaival, s tük pedig tartsatok tiszteletbe' engem úgy, mint apátokot.

Mentek, mendegéltek. Egy helyt elértek egy malomhoz. Azt mondja a nagyobb, ej, hogy szeretne ő itt lakni! Meglátták, hogy a molnárnak csak egyetlenegy leánya van.

Azt mondja az öreg:

– No, én megcsinálom azt, hogy itt maradsz, a tiéd lesz. Bémenyünk, de te ne szólj egy szót se, én mindent elintézek!

Bémentek, nem es szólott egyik se semmit – a fiúkból –, az öreg úgy elbeszélgetett mindent, úgy kivitte a dolgot, hogy a leánnak a fiú megtetszett, az apjáék odatták. Azt mondták, nincsen több gyermek, csak ez, jó es lesz így, hogy ideszáll hezzánk.

Az öreg azt mondta neki:

– Na, tisztességes életet élj, senkit bé ne csapj, senkit meg ne csalj, senkinek rosszat ne csinálj, s itt jól élhetsz, de a tanácsomat tartsad meg!

Mentek tovább. Elmentek egy helyré, s elértek egy fűrésztelephez.

Azt mondja a közepső es:

– Én, hogy szeretném itt maradni!

Ott es a tulajdonosnak csak egy leánya vót. Azt mondja a öreg:

– Na, bémenyünk, s te es itt fogsz maradni. Ne szóljatok semmit, én mindent elintézek!

Ott es az öreg kibeszélt mindenfélét úgy, hogy a közepső fiú odaszállott, ott maradott. Esszeházasodtak a leánnal.

Ment a legküsebvel tovább, s egy helyt a falutól egy kicsivel távolabb, egy kis szegényes házacskához értek, s oda leültek, hogy pihenjenek meg. Ott es egy leán' vót csak, fiúgyermek semmi. A leán' meglátta, hogy oda leültek, bémenyen, s mondja az apjáéknak, hogy valakik oda lepihentek. Azt mondja:

– Menj el, hívd bé őköt, pihenjenek itt, ne pihenjenek ott künn.

Béhívta, s a legkisebb fiú es azt mondja, hogy nekem es itt jó vóna megmaradjak. S azt mondja:

– Ne szólj semmit, én a tiédet es elintézem.

No, ott es elbeszélt mindent. Hát még örvendtek es neki, hogy tényleg odakerült valaki. Ott es hátrahagyta, hogy tisztességes életet éljetek – mind a háromnál –, s becsületes munkával keressétek meg a kenyereteket, s nem lesz semmi baj.

Az öreg elgondolta osztán magába', hogy ő elmenyen, felkeresi a fogadott fiait, hogy lám, melyik hogy viselkedett. El es ment a mónárhoz, s azt mondja a mónárnak, hogy adjon neki bár három kiló lisztet. De igaz, azt mondja, hogy szegény öreg ember vagyok, pénzem semmi sincs, s hogy én es valahogy egy falás kenyerhez jussak hezza.

– Én hogy adnék! – azt mondja a fiú. – Pénz nélkül? Én senkinek még egy fúvást se! – azt mondja. – Vagy megfizeti – azt mondja –, vagy nem adok! – De ha őrlőt vittek, ő azt úgy megvámolta, hogy erősen, s ha el kellett adni, valaki pénzvel akarta venni, jó drágán adta. Úgy elgazdagodott, hogy hatalmasan. Az öreg úgy tett, mintha bántaná valami, hogy nem adtak neki, és elment onnan. De nem ment messze, akkor a malom tűzbe borult, s szálig leégett.

Ment a másikhoz. Hát az es úgy elgazdagodott, annyi mindene van.

Azt mondja neki:

– Adj egy szál deszkát!

– Ejésze – azt mondja –, maga bolond? Én hogy adnék? Pénze van-e?

– Há nincsen – azt mondja.

– Na, pénz nélkül adjak? Na, én nem – azt mondja.

Az es, a tőkéket hordták oda, hol felibe, hol harmadába, de ha harmadába vágta, akkor úgy adta vissza, hogy csak a harmadik részit adta vissza, s a két rész neki maradott. Gazemberségvel dolgozott az es, nem adott az öregnek deszkát. Onnat es, amikor az öreg elment, akkor a fűrész fellángolt, s elégett.

Ment, hogy nézze meg a harmadik fiát es. Menyen, s hát olyan szép udvar, minden, olyan szép békesség, de semmit se szaporodott. Semmi gazemberségnek jele nem látszott rajta. Odamenyen, s azt mondja, hogy:

– Én egy szegény beteg ember vagyok. Olyan bajom van, hogy könnyen nem lehet meggyógyítani. Azt mondták, ha kerülne valaki olyan, aki a házát felgyújtsa, leég, s annak a hammát összeszedje, s a meg tudna gyógyítani. – Akkor az ingit levette, s megmutatta, hogy egy nagy seb van az oldalán. – Na – azt mondja –, ezt kéne bédörzsölni.

Esszenézett az ember a feleségivel – mán vót egy kicsi gyermekik –, abba a helybe, ami olyan mozgató vót, kipakolták, s a házat felgyújtották. A ház nagy lánggal égett, közél nem mentek, ugye, nem tudtak közél menni, félrehúzódtak, s nézték, hogy hogy ég le.

Egyszer hát akkora lang kerekedik, hogy amekkora ház vót, sokkal, de sokkal nagyobb vót. Szélesebb, egy nagy darab helyet elfoglalt.

Amint csudálkoznak rajta, nézik, egyszer csak ki kezdett alakulni egy nagy épület a lang között. Nézték, nézték nézték, s egyszer csak egy nagy szép ház lett oda, s akkor egybe a lang elaludt. A ház megmaradott szép épen. Akkor megvigyázkodnak, az öregnek meg akarták köszönni, de az öreg mán sehol sem vót. Nem látták többet.

Akkor aztán így ők meggazdagodtak, jól éltek, s még most es élnek, ha meg nem haltak.